Rólunk

 

Kalapos Folk Band

 

 

Tagjaink

 

Eseményeink
Galéria

 

Hangzóanyag

 

Média

 

 

Kapcsolat

 

1990, május 5-én születtem Budapesten. Kiskorom óta szeretek énekelni, ének-zene tagozatos általános iskolába jártam, később így kerültem kapcsolatba a népzenével. Már 10 évesen egy gyerek népi zenekarban énekeltem (Csereforgó Együttes), majd néptáncoltam közel egy évtizedig. Majorosi Mariannától is tanultam énekelni, a magyarországi és határon túli tanító-, és óvodapedagógus-képző intézmények népdalversenyén és találkozóján második helyezést értem el. Jelenleg az ELTE Tanítóképző szakának ének-zene műveltségterületes hallgatója vagyok. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek már az óvodában és az iskolában is ismerkedjenek a népzenével, a népi kultúrával, és műveljék is azt.

 

- ének -

 

Kiskorom óta zongorázom, jelenleg a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola csembaló szakos hallgatója vagyok, emellett Csík János tanítványaként bővítem koboztudásomat. A népzenét a Lármafa gyermek együttesben kezdtem, így szerettem meg a moldvai népzenét, ahol is először énekeltem és gardonoztam, majd elkezdtem kobzázni. Az együttes hat év közös munka után már nem muzsikál együtt, de nem szerettem volna abbahagyni a népzenét, így csatlakoztam a mostani zenekarhoz, mellyel aktívan dolgozunk.

 

- koboz, ütőgardon, cajón -

 

1991. október másodikán születtem. Általános iskolai tanulmányaimat szülőfalumban, majd Vecsésen végeztem. Monorra jártam gimnáziumba és zeneiskolába, ahol 13 évig tanultam komolyzenét. Egy iskolai énekverseny kapcsán ismerkedtem meg a népzenével, azóta nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. Igyekszem minél több tájegységgel megismerkedni és elsajátítani a magyar autentikus dallamokat. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Jogi karának másodéves hallgatója vagyok.

 

- hegedű -

 

1986-ban születtem Budapesten. A magyar népzenével már 4 éves koromban megismerkedtem citeratanulmányaim során. Az ének-zene tagozatos iskola mellett folytattam zeneiskolai hegedű-, és zongoratanulmányaimat, majd időközben belecsöppentem a moldvai népzenébe a Csereforgó Együttes által. A zenei vonal továbbfolytatódott konzervatóriumi évekkel, majd az egyetemen. A magyar népzenéhez három és fél éve tértem vissza aktív muzsikusként, így mára az életem részévé vált a magyar néphagyomány. Az évek alatt számos versenyen, Ki-Mit-Tud-on vettem részt különböző sikereket elérve. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola ének-zene szakos hallgatója vagyok. Számomra a magyar népzene már életformává vált, szeretném minél tovább művelni azt, és átadni mindenkinek, aki ennek  a művészetnek szerelmese.

 

- brácsa,gitár,zongora -

 

1985. október 7-én születtem Sopronban. Gyermekkoromat Pápa környékén töltöttem. Általános iskola ötödik osztályában ismerkedtem meg a néptánccal, majd 10 évig rendszeresen táncoltam együttesekben. Miután Budapestre kerültem egyetemre, egyre több népzenészt ismertem meg, és az ő hatásukra (is) elkezdtem nagybőgőzni. A zeneiskola kimaradt az életemből, de mindig igyekeztem megszerezni a szükséges tudást. A végzettségem gépészmérnök, és jelenleg egy ipari jelöléstechnikával foglalkozó cégnél dolgozom. A népzene is fontos az életemben, mert az évek során megszerettem,és jelenleg két zenekarban is közreműködöm.

 

- nagybőgő-

 

 Lap tetejere